A nevek kitatáltak, de a személyek és az események nem. Aki a valóssággal hasonlóságot vél felfedezni, az nem a véletlen műve. Ha minden olvasó más-más valós személyre ismer rá, az sem a véletlen műve. Nem egyedi esetről, hanem társadalmi jelenségről van szó.

Ha a hátrányos helyzet szóba jön, hajlamosak vagyunk szomorú szemű, maszatos arcú, korgó gyomrú kisgyerekekre vagy beteges, magányos, öreg hajlotthátú nénikékre esetleg kerekesszékes vagy fehérbotos embertársainkra gondolni.

A hivatalok nem ilyen képekben gondolkodnak hanem adminsztratív adatokkal operálnak: jövedelem, iskolázottság, ilyesmi.

Történetünk hőse egyik séma szerint sem tekinthető hátrányos helyzetűnek. 30-as, egészséges, sportos, jóhumorú férfi. Már a szülei is iskolázottak voltak, ő még képzettebb és a diplomás minimálbér is megjár neki. Az ilyen embereket célozzák meg a sportkocsireklámok - kontinensünk másik részén. Itthon ez az ember - bár statisztikai paraméterei átlagon felüliek - hétköznapjai nagy részét hajléktalanként és ingyenmunkásként éli meg.

Illusztráció: öko-design pillepalack-fotel. Történetünk hőse nem ilyen kényelmes helyen alszik, és másra hasznosítja a pillepalackot. Fotó: mindennapibetevo.blog.hu

Baltazár kétdiplomás fiatalember, az egyik szakát egyetemen oktatja, ebből éppen doktorira készül. Két nyelven beszél, az egyikből szakfordít is.

Abban a vidéki városban telepedett le, ahol lediplomázott és tanítani kezdett. Örökségből tudott egy olcsóbb lakást is venni, melynek viszont magasak a költségei. Nem csak kocsija nincs, de még reménye sincs arra, hogy húsz-harminc éven belül kocsija legyen, hiába célozgatják a nyugati sportkocsi-reklámok.

Időközben az állása megszűnt és két év álláskeresés után egy többszáz kilométerre lévő másik vidéki város Egyetemén tanít. Emiatt Baltazár értelemszerűen heti ingázásra kényszerül.

Ez az Egyetem egyáltalán nem korrekt munkáltató. (Sok munkáltató nem az.) Szállást vagy szállástérítést nem biztosít. Útiköltséget sem. És ami a legdurvább, nem havonta, hanem csak félévenként utalja a munkabért: Karácsony előtt és valamikor júniusban.

Baltazár bár utólag mindig megkapja a bérét, de előtte gyakorlatilag fél éven át ingyen dolgozik; napi megélhetését kölcsönkérésből oldja meg, amit bár mindig visszafizet, de ezt addig is koldulásként éli meg.

Bérének nagyjából egyharmadát elviszi az ingázás útiköltsége. Másik harmada elmegy a lakásának fenntartására, mely annak ellenére magas, hogy a hét nagy részében nem is lakik benne. A haramadik harmadból kényszerül megélni, ruházkodni, telefont fenntartani (főnöke megköveteli hogy legyen, bár ő ellene nélküle is) és étkezni; ez utóbbi is annyival drágább, hogy a hét nagy részén nincs lehetősége főzni. Nagyon szűkösen jön ki a béréből.

Doktori disszertációjának magas költségeit özvegy édesannyja kuporgatja össze nyugdíjából.

Baltazár ilyen anyagi körülmények között nem tud szállást bérelni, az Egyetem viszont nem biztosít neki. Ezért munkahelyén, az Egyetem oktatási épületében alszik - teljesen illegálisan.

Pár kedves szó és egy kis "nyakolaj" hatására a portás beengedi a tornaterembe, ahol a parkettán, hálózsákban alszik. Azonban ez a luxus sem biztosítható mindig, mert van hogy éjfélig használják a termet és másnap éppen már négykor kezdődik az első edzés.

Ilyenkor jön a "B" terv: muszáj az irodájukban aludnia. De mivel itt a folyosót éjaszaka riasztórendszer védi, a portás kívűlről rázárja az ajtót. Baltazár ilyenkor rabnak érzi magát és álmában is azon aggódik, hogy a portás előbb érjen ajtót nyitni, mint a főnöke. Esetleges biológiai szükségletei végett pedig mindig tart egy pillepalackot magánál.... Amit aztán ha használnia kell, másnap némi szégyenkezés mellett igyekszik nyomtalanul eltűntetni.

Baltazár elvileg eladhatná a lakását és vehetne egyet munkahelyének városában, de ez nem működik. Akkor még távolabb kerülne öregedő édesanyjától, aki viszont egyre inkább igényli Baltazár közelségét. Másrészt az ottani állása sem biztos: félhivatalosan főnöke már közölte, hogy az Egyetemen kari átszervezések kezdődnek, senkinek sem garantált az állása. (Baltazár különben is szeretne előző munkahelyére visszakerülni.) Harmadrészt meg technikailag elég nehéz lakást árulni, ha az ember az ország túlsó végén tartózkodik, ráadásul ingatlanpiaci válság (is) van.

Szóval ebben a patthelyzetben létezik Baltazár, aki a statisztikák szerint  - és élete kisebb hányadában a valóságban is - egy jól képzett, ígéretes pozícióban lévő, majdnem átlagos jövedelmű (-persze csak a vidéki, nem pedig a többszörös fővárosi átlagjövedelem  szerint-) lakással rendelkező fiatalember.

Ugyanakkor hétköznapjai túlnyomó részében  hajléktalanként és ingyenmunkásként tengődik, valamint sokszor koldusként és rabként éli meg helyzetét.