A lapok hasábjai megteltek a pénzügyi válságról szóló hírekkel, elemzésekkel. Globális jelenség, hogy a középosztály egyként aggódik vagyona elvesztése, instrumentumai elértéktelenedése miatt. Méltatlanul kevés szó esik azonban arról, hogy a felfordulásnak milyen hatásai lesznek a társadalmi hierarchia alján tengődő tömegekre. Leszámítva azt, hogy a házuk törlesztőrészletét fizetni képtelen, jobbára munkanélküli segélyükre hitelt felvevő (jellemzően színesbőrű) amerikaiak csoportját jelölte meg a média a válság triggeréül, alig-alig hallani arról, mit tervez a hatalom, a pénzügyi világ a társadalmi minimum fenntartása érdekében. És keveset beszélünk mostanában arról is, hogy milyen a társadalmilag halmozottan hátrányos emberek pénzügyi kultúrája.
Az elmúlt években már történtek Magyarországon lépések. Ahogyan a telekommunikációs szektor részesei felismerték, hogy azzal, ha terjesztik a digitális írástudást, saját malmukra hajtják a vizet, s növelik a piacukat, egyfajta kék óceánra átevezve, azokat is potenciális fogyasztóvá teszik, akik eddig nem voltak azok, úgy a pénzügyi szektor is remélhetően e felismerés kapujában áll. Igaz, hogy az egyik bank főműsoridőben sugárzott reklámblokkban méreg drága pénzért próbál e téren tenni, talán nem is a leghatásosabb módon. Ugyanez a bank azonban már felismerte, hogy az egyik leghátrányosabb helyzetű, ugyanakkor az újra még fogékony réteg, a családon kívül nevelkedő gyerekek felé kell lépéseket tenni. Karácsonyi ajándék helyett azt kell adni nekik, amire a legnagyobb szükségük van és aminek egy bank a leginkább a birtokában van: gazdálkodási ismereteket, pénzügyi kultúrát tanítani.
Ha konkrét kezdeményezések még nincsenek is, de a diskurzus már megindult hazánkban is a mikrofinanszírozásról, mely – talán első olvasásra túlzásnak tűnhet – a szociálpolitika új vezérlőcsillaga lehet. E megoldás lényege, mely Indiában számos családot húzott ki sikerrel a mély szegénységből, hogy a társadalmi ranglétra alsó fokain álló embereket hitelképesnek tekint a középosztály, s különböző – leginkább on-line – csatornákon keresztül kölcsönt ad számukra akkora összeg erejéig, mely elvesztése vagy részleges visszafizetése még nem okoz pénzügyi csődöt a kölcsönzőnek. A kedvezményezett pedig beindítja mikrovállalkozását (Afrikában például szőnyeg- vagy ruhakereskedést, Azerbajdzsánban saját készítésű bútorok eladását), s törleszti a hitelt. Ha visszafizette a pénzt, magasabb összeget is kölcsönkaphat. Ehhez pedig szükség van szociális munkásokra, pontosabban mentorokra. Olyan motivátor szakemberekre, akik értik, ismerik a szegénység természetét, hitelesek a hátrányos helyzetűek körében, egyben maguk is rendelkeznek a vállalkozások elindításához, a stratégia megtervezéséhez szükséges ismeretek alapjaival. Magyarországon egyelőre a szociális munkások jelentős része híján van e kompetenciáknak.
A vállalatok napjainkban már egymást túllicitálva felelősek társadalmilag, legalábbis igyekeznek annak tűnni. Talán két klasszikus hibát követnek el: az egyik az, hogy a jól kommunikálható programokat részesítik előnyben, a másik pedig, hogy nem törődnek azzal, mit is várnak tőlük tulajdonosaik, részvényeseik, azaz pluszt erőforrást fordítanak társadalmi részvételükre, ahelyett, hogy az üzleti tevékenységükhöz szorosan tartozó CSR-policyt vinnének. A munkavállalók bevonása, az önkéntesség több okból is segít a problémák megoldásában, igaz ez a pénzügyi szervezetek esetében is. Az önkéntes munka keretében pénzügyi kultúrát, a gazdálkodáshoz nélkülözhetetlen készségeket oktató munkavállaló cége iránt elköteleződése növekszik, hiszen olyan programban vesz részt, melyet nem a pénz eltapsolásának tart, hanem értelmes tevékenységnek. Végül, de legelső sorban pedig az adott bank, biztosító hozzájárul ahhoz, hogy a magyar állampolgárok mind nagyobb hányada legyen képes megítélni azt, erejéhez mért-e hitelt felvenni plazmatévére.
Ki tudja, meddig tart a válság és milyen mélységű lesz. Az azonban biztos, hogy a világ előbb-utóbb kikeveredik belőle, s újra indul az élet. Nem mindegy azonban hogy miként jön ki belőle tehetős és generációk óta nincstelen ember. Mindannyiunk felelőssége, hogy hírig idején is bátrak legyünk a hosszú távon megtérülő társadalmi befektetésre, azaz a társadalmi szolidaritásra.
