A nevek kitatáltak, de a személyek és az események nem. Aki a valóssággal hasonlóságot vél felfedezni, az nem a véletlen műve. Ha minden olvasó más-más valós személyre ismer rá, az sem a véletlen műve. Nem egyedi esetről, hanem társadalmi jelenségről van szó.
Vidéki nagyváros, valamikor 1999-2000 körül. Amália állami gondozott, ahogy maguk között mondják: zacis. Egy sivár, szocreál hangulatú gyermekotthonban - a zaciban - él, amely belső életét tekintve leginkább egy börtönhöz volt hasonlítható. Mivel a gyermekotthon felszámolás előtt állt, a merev börtönszerű viszonyok annyiban oldódtak egy kissé, hogy a helyzet teljesen kaotizálódott: mindent és mindenkit eluralt a teljes (lét)bizonytalanság.
Amália az általános bizonytalanság hatására elhatározta, hogy kezébe veszi a sorsát. Hallott egy kedvezőnek tűnő lehetőségről és mivel nem volt senki a környezetében aki erről lebeszélte volna (sőt, néhány nevelője még támogatta is ebben!) belevágott.
(A fotó csak illusztráció: Multik a város szélén. Forrás: Google Earth)
A kedvező lehetőséget a Multi Áruház nyújtotta: egy olyan képzést amely három hónap alatt "kereskedő szakmát" ad a kezébe. Így hát Amália otthagyta a kereskedő szakközépiskolát ahova járt, mert hát miért tanuljon még három évet azért, amit három hónap alatt is megtanulhat. Ráadásul a Multi garantálta a munkábaállást is a képzés után.
A tanfolyam első két napja elméleti oktatás volt, bemutatták az áruházat és a vezető dolgozókat. Utána a többi idő már "szakmai gyakorlat" volt, azaz három hónapig az áruházban dolgoztak a tanfolyam résztvevői - természetesen ingyen.
Azaz dehogy ingyen! A tanfolyamot mindenki sikeresen elvégezte, erről kaptak is valami papírt. A Multi abban is tartotta a szavát, hogy mindenkit alkalmazott. Viszont - mint ahogy a kisbetűs részben ez szerepelt a tanulmányi szerződésben - a tanfolyam fizetős volt. A Multi volt olyan nagylelkű, hogy a tandíjat meg is hitelezte a résztvevőknek. Ezt most kellett visszafizetni, automatikusan le is vonták a fizetésből.
A tandíj havi összege kb. 80 %-a volt a havi munkabérnek. Amália és sorstársai annyit kaptak csak kézhez, hogy megvegyék a buszbérletet (enélkül nem tudtak munkába járni) és jutott még egy kevés pizzára, üdítőre is. A háromhavi tandíjat a munkábaállás első három hónapjában kellett visszafizetni. Ekkorra persze elérkezett a próbaidő utolsó napja, és annak rendje-módja szerint ki is rúgtak mindenkit. Kellett a hely a következő turnus ingyenrabszolgának.
Munkát keresve kiderült, hogy a végzettséget igazoló papír természetesen nem jó semmire, sehol nem fogadják el. Még ugyanennek a Multinak a másik áruházában sem!
Utánaérdeklődtem: a Multi képzéséről sehol sem tudtak. Sem a Munkaügyi Központban, sem foglalkoztatással és képzésel foglalkozó intézményeknél, civil szervezeteknél, cégeknél. Szintúgy nem hallotak róla a szociális szféra ellátó intézményeiben.
Ugyanakkor a Városban a tizenéves állami gondozott fiatalok körében közismert volt ez az információ. Legalább négy turnusban történt ilyen "képzés", turnusonként 6-8 fővel. A helyzet nagyon úgy nézett ki, hogy speciálisan az álami gondozottak körében toboroztak ingyenmunkaerőt, míg szélesebb körben ezt igyekeztek titkolni.
Amália - társaival - gyakorlatilag fél évet majdnem ingyen dolgozott a Multinak. Kedvezménye annyi volt, hogy az utolsó három hónapban vehettett bérletet magának, hogy ne gyalog járjon dolgozni, és megengedhetett magának havonta egy-két pizzát, üdítőt. A tanfolyamról szóló papírját sehol sem fogadják el.
A kiszolgáltatottakat kihasználni, megalázni és még kiszolgáltatottab helyzetbe taszítani - nos nem folytatom, mindenki gondolja hozzá, amit vél...
Folyt. köv.:
Amáliával vagy valamelyik sorstársával
nem sokára más néven találkozhattok ugyanitt...